5. fejezet - Klasszikus és Modern megjelenítési technikák

Tartalom
5.1. Elektromechanikus kijelzők
5.1.1. A split-flap kijelzők
5.1.2. A flip-disc kijelző
5.2. A VFD kijelzők
5.3. Csavart nematikus térvezérlésű LCD kijelzők
5.4. CRT kijelzők
5.5. A SED és FED kijelzők
5.6. Az EP (elektronikus papír) kijelzők
5.7. Az LCD / TFT kijelzők
5.8. A PDP kijelzők
5.9. A lézer kijelzők
5.10. Az OLED kijelzők
5.11. A LED kijelzők
5.12. Projektorok és a DLP / DMD technikák
5.13. Összefoglalás
5.14. A felkészülést segítő kérdések
5.15. A fejezet fontosabb kifejezései
Felhasznált irodalmak

A klasszikus és modern megjelenítő eszközöket többféleképpen lehet csoportosítani. Léteznek

A megjelenítő eszközök rendelkeznek bizonyos tulajdonságokkal, melyek mentén összehasonlíthatók egymással. Az első és legfontosabb a maximálisan alkalmazható pixelszám, amelyet az adott megjelenítő eszköz képes produkálni. Más szavakkal az elemi képpontok száma, amely képpontokat  a megjelenítő eszköz használja. Fontos tudni, hogy egy sorban hány pixel van, és a képernyőn hány sor helyezkedik el. Fontos ismeret a pixelek címzésének módja is. A megjelenítő a képet előállíthatja raszteresen (sorról sorra) kirajzolva a képpontokat, vagy mátrixszerűen, minden pixelt külön megcímezve. További fontos tulajdonság a frissítési frekvencia, vagyis a képpontok állapotváltoztatásához szükséges minimális idő. Ehhez kapcsolódik az utóképek kérdése is. Ez azt mutatja, hogy az elemi képpont a kikapcsolása után mennyi idővel tér vissza ténylegesen nyugalmi állapotba. A kijelzőknél ezt a tulajdonságot nevezhetjük válaszidőnek is, amely idő ahhoz kell, hogy a pixel fényerejét megváltoztassuk. A kontraszt a részletgazdagságot jellemző érték, mely a legsötétebb és legvilágosabb pixel fényerejének hányadosa. A kijelzők maximális fényereje is fontos jellemző, amely CRT monitoroknál az elektronok felvillanásából, LCD monitoroknál pedig a háttérvilágításból származik. Főleg LCD monitorok fontos tulajdonsága a látószög, amely azt mutatja, hogy a monitoron megjelenő tartalom mely szögből látható még elfogadható minőségben, minőségromlás nélkül.

A kijelzők felbontásánál használatban vannak bizonyos szabványos pixelelrendezések, képarányok (5:4-től egészen a 16:9-ig, ahol a második szám a sorok száma, az első az egy sorban elhelyezkedő pixelek száma). Amíg a 4:3 képarány a régebbi CRT technológiánál volt általános, addig a szélesebb 16:9 képarány az újabb LDC és plazma kijelzőkkel terjedt el.

5.1. ábra - Szabványos kijelző felbontások


Az 1980-as évek közepétől sorra jelentek meg a színes, grafikus megjelenítők:

EGA (Enhanced Graphics Adapter, maximum 640 x 350 pixelszám, a megjeleníthető színek száma 16),

VGA (Video Graphics Array, 640 x 480 pixelszámnál a megjeleníthető színek száma 16, illetve 320 x 200 felbontás esetén 256),

SVGA (Super Video Graphics Array, maximum 800 x 600 pixelszám, a megjeleníthető színek száma 256),

XGA (Extended Graphics Array, 1024 x 768 pixelszámnál, a megjeleníthető színek száma 256, 640 x 480 pixelszámnál pedig  65536).

Az alábbi szabványos elnevezések léteznek még:

QVGA (Quarter Video Graphics Array, 320×240), QQVGA (Quarter-QVGA, 160×120), HQVGA (Half-QVGA, 240×160), WQVGA (Wide QVGA, 400×240), HVGA (Half-size VGA, 480×320), WVGA (Wide Video Graphics Array, 800×480), FWVGA (Full Wide Video Graphics Array, 854×480), DVGA (Double-size Video Graphics Array, 960×640)

WXGA (Wide Extended Graphics Array , 1280×768), XGA+ (Extended Graphics Array Plus , 1152×864), WXGA+ (1440×900), SXGA (Super Extended Graphics Array, 1280×1024), SXGA+ (Super Extended Graphics Array Plus, 1400×1050), WSXGA+ (Widescreen Super Extended Graphics Array Plus, 1680×1050), UXGA (Ultra Extended Graphics Array, 1600×1200), WUXGA (Widescreen Ultra Extended Graphics Array, 1920×1200)

QWXGA (Quad Wide Extended Graphics Array, 2048×1152), QXGA (Quad Extended Graphics Array, 2048×1536), WQXGA (Wide Quad Extended Graphics Array, 2560×1600), QSXGA (Quad Super Extended Graphics Array, 2560×2048), WQSXGA (Wide Quad Super Extended Graphics Array, 3200×2048), QUXGA (Quad Ultra Extended Graphics Array, 3200×2400), WQUXGA (Wide Quad Ultra Extended Graphics Array, 3840×2400)

HXGA (Hex Extended Graphics Array, 4096×3072), WHXGA (5120×3200), WHSXGA (6400×4096), HUXGA (6400×4800), WHUXGA (7680×4800)

HD (high-definition, 1280×720), nHD (ninth of a Full HD, 640×360), qHD (quarter of a Full HD, 960×540), FHD (Full HD, 1920×1080), QHD (Quad HD, 2560×1440), QFHD (4K) (Quad Full HD, 3840×2160), UHD (8K) (Ultra HD, 7680×4320)

A fejezet további részeiben bemutatjuk az elektronikus kijelzők néhány fő típusát. Ilyenek a Split-flap, a Flip-disc, a VFD (vákuum fluoreszcens) valamint a csavart nematikus térvezérlésű LCD kijelzők, a hagyományos katódsugárcsöves képernyők, a SED és FED felület-átvezetési kijelzők, az e-papír, a folyadékkristályos LCD / TFT, a plazma és a LASER kijelzők, továbbá az új technológiának számító OLED és LED kijelzők. Ugyancsak szót ejtünk a projektorokban alkalmazott DLP és DMD technikákról is.

5.1. Elektromechanikus kijelzők

5.1.1. A split-flap kijelzők

A split-flap kijelzőknél egy előre definiált, korlátozott mennyiségű karakterkészlet, illetve rögzített grafika áll rendelkezésre. Minden karakterhelyen van egy forgatható tengely, amelyen, mint szárnyak helyezkednek el a grafikus táblák. Minden karakterhely két „pixelből” áll. Előszeretettel használják pályaudvarokon, repülőtereken.

5.2. ábra - A split-flap kijelző


5.1.2. A flip-disc kijelző

A flip-disc vagy flip-dot kijelző a split-flap kijelző későbbi változata, amely gyakorlatilag egy pontmátrix. Ennél a kijelzőnél általában egy karaktert kevés számú „pixelből” állítanak össze, és minden „pixelt” ki-be lehet „kapcsolni” azzal, hogy egy elemet az átlója mentén kinyitnak és becsuknak, mert az elemek egyik fele világos, a másik pedig sötét.

5.3. ábra - Flip-dot kijelző


5.2. A VFD kijelzők

A VFD (vákuum fluoreszcens) kijelzőket általában kevés információt megjelenítő eszközökben használják. Ezekben az esetekben használata gazdaságos (audio- és videoeszközök, háztartási gépek). A CRT technológiához hasonlóan a vákuum fluoreszcens kijelzőknél is a foszfor elektronokkal történő gerjesztésére bekövetkező fluoreszcenciát használjuk ki. A kijelzőben az elektronok kilépnek a fém katódról, amely egy 10 μm nagyságú izzószál és egy 50 V körüli rácsfeszültség felgyorsítja őket.

A vákuum fluoreszcens kijelzők könnyen felismerhetők a rács méhsejthez hasonló alakjáról. Amikor az elektronok 100 V körül elérik az anódot, fény emittálódik. Az VFD robusztus, megbízható, nagy kontraszttal rendelkező, hosszú élettartamú eszköz. Hátránya azonban, hogy az aktív képmegjelenítő terület jóval kisebb a teljes mérethez képest, és csak igen korlátozott számú kvázi pixelt tartalmazhat.

5.4. ábra - Vákuum fluoreszcens kijelző


5.5. ábra - Vákuum fluoreszcens kijelző


5.3. Csavart nematikus térvezérlésű LCD kijelzők

A csavart nematikus térvezérlésű LCD kijelző a később részletezett LCD kijelzők táborát erősítik. Mivel azonban történetileg indokolt, és meglehetősen gyakori kijelző típusról van szó, meg kell említenünk egy korai változatát, amely nem rendelkezik saját háttérvilágítással. A kijelző alsó szegmensében elhelyezkedő fényvisszaverő anyag biztosítja a megfelelő kontrasztot. Ahogy az LCD szegmensre feszültséget kapcsolunk, ott kitakarjuk a fényvisszaverődést, és sötét felületelem jön létre. Ezeket a kijelzőket láthatjuk a kézi számológépeinken is.

5.6. ábra - Csavart nematikus térvezérlésű LCD kijelző


5.4. CRT kijelzők

A CRT (Cathode Ray Tube) – a hagyományos katódsugárcsöves kijelző az egyik legkorábbi, korszerű megjelenítő eszköz. Az első CRT kijelzőt Londonban mutatták be még 1926-ban, a feltaláló Karl Ferdinand Braun (Braun-cső, későbbi katódsugárcső) volt.

A CRT kijelző tartalmaz egy katódsugárcsövet, amelynek egyik végén egy elektronágyú található, a másig végén pedig egy foszforral bevont képernyő. Az elektronágyú által kibocsátott elektront egy elektromágneses térrel manipulálják két tengely mentén. Amikor az elektron az elülső falra felvitt foszforréteggel találkozik, gerjeszti az itt található luminofor képpontokat (melyek előállításához általában cinkvegyületeket használnak), egy pixelnyi felület felvillan, majd elhalványodik. Az ismételt ütközések következtében a pixel nem halványodik el, hanem folyamatosan világít. Az elektronágyúk így rajzolnak képernyőre a megfelelő vezérlés alapján. A katódsugárcsőben (üvegballon) vákuum van. A cső nyakában van a fűtött katód, amelyből termikus hevítés hatására elektronok lépnek ki. A kibocsátott elektronokat úgy térítik ki a manipulátortekercsek, hogy a képernyőn balról jobba, fentről lefele halad az elektronsugár nagy sebességgel, a frissítési frekvencia által jellemezve. Amikor az elektronnyaláb elérte a kép jobb alsó pontját, nagyon rövid idő alatt visszaugrik az első sor bal szélére. A sor és kép visszafutásának idejére az elektronnyalábot kioltják, így ezen idők alatt nem ír jelet a képernyőre. Tehát azt, hogy másodpercenként hányszor frissítjük a képpontokat, képfrissítési frekvenciának nevezzük, mértékegysége a Hertz. A mai monitorok 60–130 hertzesek (a shutter glasses háromdimenziós megjelenítési technikánál például fontos, hogy minimum 120 Hertz legyen ez az érték, mert így jön ki a szemenkénti 60-60 Herz).

Az első monitorok egyetlen szín árnyalatait tudták megjeleníteni, tehát monokrómok voltak. Gyakori színek voltak a fekete-fehér mellett a borostyánsárga és a zöld. A színes monitorok három alapszínnel rendelkeznek: a pirossal, a zölddel és a kékkel (additív, RGB színkeverés). Mindegyik színhez külön elektronágyú tartozik.

5.7. ábra - Katódsugárcsöves képernyő


A színes televízió katódsugárcsövének felépítése

(1. elektronágyú, 2. elektronnyalábok, 3. fókuszáló tekercsek, 4. eltérítő tekercsek, 5. anódcsatlakozó, 6. maszk a megjelenítendő kép vörös, zöld és kék részének szétválasztásához, 7. foszforréteg vörös, zöld és kék zónákkal a képernyő foszforborítású belső rétegének közelképe)

en.wikipedia.org

5.8. ábra - A színes televízió katódsugárcsövének felépítése


5.5. A SED és FED kijelzők

A SED (surface-conduction electron-emitter display) kijelző működési elve hasonló a hagyományos katódsugárcsöves kijelzőkéhez, annyi különbséggel, hogy itt a viszonylag nagy távolságban elhelyezett elektronágyú helyett, a felületen létrehozott apró, nanométer nagyságrendű szénszálakból összeállított csatornák lövik az elektronokat külön-külön az egyes képpontokra. Ez a megoldás rendkívül kedvezőnek tűnik, hiszen két technológia előnyeit egyesíti. A megjelenített kép minősége a hagyományos CRT kijelzőkhöz hasonlatos, de a megjelenítő olyan vékony maradhat, mint a jelenlegi PLAZMA és LCD panelok. A SED kijelzők lényegesen jobb képminőséggel rendelkeznek még a plazmakijelzőknél is. Az első prototípus kontrasztaránya 50 000:1, mely egy nagyságrenddel jobb, mint amire a jelenlegi legjobb LCD kijelzők vagy plazmatévék képesek a legfeljebb 10 000:1 kontrasztarányukkal. A SED kijelző válaszideje néhány milliszekundumban mérhető, ami megszüntetheti a nagyobb LCD- és plazmatévéken látható szellemképet. A kijelző élettartama is jóval nagyobb, legalább 30 ezer óra nagyságrendű, miközben fele annyi energiát fogyaszt, mint hasonló méretű PLAZMA kijelző.

A FED (field emission display - téremissziós kijelző) a leginkább a SED kijelzőkre hasonlít, csak itt minden pixelre jut egy katód. Fizikailag vékonyak lehetnek, de előállítási költségeik igen magasak, úgyhogy igen ritkák a kereskedelmi forgalomban.

5.9. ábra - A SED és FED kijelzők vázlata (balra egy CRT kijelző látható)


5.6. Az EP (elektronikus papír) kijelzők

Az e-papírt vagy elektronikus papírt a 1970-es években kezdték fejleszteni, majd több mint egy évtizedes szünet után az 1980-as évek végén újraindultak a kutatások. A létrehozását az motiválta, hogy kiváltsák a hagyományos papírra történő nyomtatást, ami a legtöbb esetben egyszeri használatot jelent. Mindezt úgy, hogy a nyomtatott anyag használatának komfort érzése megmaradjon. Az a cél, hogy a hagyományos, nyomtatott papírt kiváltsák, évtizedekre meghatározta azokat az elvárásokat, amiknek az e-papírnak meg kell felelnie, vagyis az e-papírnak minél inkább hasonlítania kell egy igazi papírra, amin nyomtatott szöveg van. Ennek alapján három fő pillére volt a fejlesztéseknek. Az e-papír hajlékony, hasonlóan, mint egy papírlap. Az e-papíron megjelenő szöveg vagy ábra hasonlóan reflektál, mint a nyomtatott papír, vagyis külső fényforrás és nem háttérvilágítás teszi láthatóvá a tartalmat. A megjelenített szöveg megtartásához nincs szükség további tápellátásra. 1974-ben Nicholas K. Sheridon Xerox PARC-nál kidolgozza a Gyricon eljárást, ami lefektette az e-papír technológia alapjait. 2004-ben a Sony piacra dobja az első e-könyv olvasóját a LIBre-t. 2006-ban Fujitsu bemutatja a 7.8”-es, színes e-papír prototípust, ami 4 szín megjelenítésére volt képes. Később szintén Japánban a Hitachi 13.1”-es, 8 szín megjelenítésére alkalmas e-papír reklámfelületeket próbált ki néhány közlekedési eszközön. 2009-ben árusítani kezdték a Fujitsu első színes e-papírral működő, hordozható eszközét,a FLEPia-t. 2012-ben a Fuji Xerox bemutatta a színszűrő nélküli, az elektroforézis elvére épülő színes e-papírt.

5.10. ábra - Az E-papír elvi vázlata


Párhuzamosan több fejlesztés is folyamatban van a különböző cégeknél, de az ezzel kapcsolatos technikai információk meglehetősen hiányosak, mert a kutatási anyagok egy részét ipari titokként kezelik. Az e-papír két fő részből áll:  az úgynevezett előlap lényegében maga a tartalommegjelenítő e-ink, míg  a másik rész a hátlap, az elektronika, ami elvégzi a tartalom létrehozását .

A Gyricon (forgókép) eljárás lényege, hogy mikrokapszulákban golyók helyezkednek el, amit olaj vesz körül, ezáltal biztosítva a szabad forgómozgást. A golyók egyik fele fekete, a másik fehér, és attól függően fordulnak el a kapszulában az alul lévő elektróda felé, hogy milyen pólusú elektromos töltést kapnak a kapszulák. Így az elektromos töltést kapó egyes mikrokapszulákban a töltésnek megfelelően a mikrogolyók fehér vagy fekete fele fordul felfelé. A szöveg előállításához egy külső egység szükséges, ami a nyomtatókhoz hasonló elven, az e-papíron a megfelelő területen, elektromos töltés segítségével létrehozta a kívánt tartalmat, ami azután meg is marad abban az állapotban. A mai e-papír fejlesztéseknél nem használják ezt a megoldást.

5.11. ábra - A Gyricon működése


Az elektroforézis jelenleg a legnagyobb teljesítőképességű, napjainkban is dinamikusan fejlődő elválasztástechnikai módszer. Erre az elvre épülő e-papír a gyártó vállalat fejlesztése, és jelenleg az e-könyv olvasóknál a legelterjedtebb és legfejlettebb monokróm technológia. A pontos technikai részletekről azonban keveset tudunk, mert a gyártó ipari titokként kezeli a részleteket. A Gyricon technológiához hasonlóan, itt szintén olajjal töltött mikrokapszulák vannak, amik nagyjából 100 mikron átmérőjűek, de egy kapszulában nem egy golyó, hanem több fekete és fehér töltéssel rendelkező ún. pigment részecskék vagy titán-dioxid szemcsék találhatók. Az első esetben a mikrokapszulák már nemcsak egy irányból, hanem alulról és felülről egyszerre kapnak ellentétes töltést, és ennek hatására a fehér részecskék az egyik irányba, a fekete részecskék pedig a másik irányba mozdulnak el az átlátszó folyadékban, így kialakítva a felületen a kívánt tartalmat. A második esetben a titán-dioxid szemcsék színezet olajban fel-le mozognak. Ha fent vannak a szemcsék, akkor világos lesz a kapszula, ha lesüllyed, akkor sötét. Ez esetben elég csak alulra tenni elektródát.

Fejlesztések történtek az elektroforézis módszerére épülő színes tartalom megjelenítésére, ahol az egyes mikrokapszulák a három alapszín alapján színszűrővel vannak ellátva, és csoportokba rendezve. Itt a három kapszula a fénykeverés elvével hozza létre a kívánt színt. Természetesen, amíg monokróm technikánál egy képalkotó alapegység az egy kapszula, a színesnél három kapszula tölti be ezt a szerepet, ami azt jelenti, hogy ugyanazon eredményhez a színes kijelzőnek háromszor jobb felbontással kell rendelkeznie. Sajnos a színes kijelzők hatásfoka és színszaturációja nem éri el a kívánt szintet. A színszűrő nélküli kapilláris elektroforézisre épülő színes papír technológiája, ahol a részecskék maguk színesek, és minden színrészecske mozgását külön kezelik.

5.12. ábra - Színszűrős kivitel működése


Az EP kijelzők előnyei:

  • Nincs háttérfény ezért napfényben is könnyen olvasható.

  • A szöveg megtartása nem igényel befektetett energiát.

  • Alacsony a fogyasztása.

  • Kontrasztosabb képet ad, mint a háttérvilágítással rendelkező kijelzők.

  • Nagy a betekintési szöge, ezért több szögből is jobban olvasható, mint a háttérvilágítással rendelkező kijelzők.

Az EP kijelzők hátrányai:

  • Sötétben kiegészítő világításra van szükség, mert nincs háttérfény.

  • Drága a színes kijelző.

  • A színes kijelzők színválasztéka igen szerény.

  • Lassú a képfrissítés, ezért videólejátszásra alkalmatlan.

Az e-papír mögött több évtizedes fejlesztés áll, és a technológia részbeni kiaknázása mindössze a 2000-es évek elején indult el, az e-könyv olvasók által. Azonban nem tekinthető úgy, hogy az e-könyv olvasókkal kapcsolatban a hosszú fejlesztési idő tervei beváltották volna az kezdeti célokat. Noha pénzügyileg az e-könyv olvasók egy fontos fejezet az e-papír fejlesztés folyamatában, de a jelenlegi felhasználás többnyire messze nem használja ki a benne rejlő lehetőségeket. Az e-papír azon képessége, hogy hajlékony és a megjelenített tartalmat megtartja energiaellátás nélkül, még nem kellően kihasznált előnyök. Annak lehetősége is fennáll, hogy a színes táblagépek olcsóságuk és gyorsaságuknál fogva, idővel átveszik ez e-könyv olvasók szerepét. Ez azonban nem befolyásolja az e-papír jövőjét, hiszen a fejlesztések messzebbre mutatnak, és később a tartalomközlő ipart forradalmasíthatja, ha az ára és a működése optimálisabb lesz. A  hétköznapi tárgyakban is megjelenhet a dinamikusan frissülő színes felület. Már ma is létezik e-papír felületet használó karkötő vagy névtábla. A további fejlődési irányt jól mutatja, hogy bár több nagy vállat is fejleszt e-papír technológiákat, mégis ezen cégek zöme szinte kizárólag a színes kijelzők kutatásába fektet pénzt.

5.13. ábra - E-book olvasó


Az e-ink elektroforézis technológia vázlata

(1. felső réteg, 2. átlátszó elektródaréteg, 3. átlátszó mikrokapszulák, 4. pozitív töltésű fehér pigmentek, 5. negatív töltésű fekete pigmentek, 6. átlátszó olaj, 7. elektródapixel-réteg, 8. alsó támaszréteg, 9. fény, 10. fehér, 11. fekete) en.wikipedia.org

5.14. ábra - Az e-ink elektroforézis technológia vázlata


5.7. Az LCD / TFT kijelzők

A folyadékkristály olyan anyag, amely a folyékony és szilárd halmazállapot között helyezkedik el, a molekulái között bizonyos fokú rendezettség figyelhető meg. Anizotrop tulajdonságú, vagyis a különböző irányultságú behatásokra (fény, elektromos és mágneses mező, mechanikai behatás stb.) másképpen viselkedik. 1888-ban Reinitzer osztrák botanikus felfedezte fel a folyadékkristályokat. 1963-ban Williams (RCA) kiderítette, hogy a fény másképpen haladt át a folyadékkristályon, amikor elektromos tér hatásának tette ki. 1968-ban Heilmeyer elkészült egy LCD prototípussal, azonban ekkor még nem voltak elég stabilak a folyadékkristályok a sorozatgyártáshoz. A University of Hull kutatói felfedeztek egy stabil folyadékkristályos anyagot (bifenil). 1973-ban a Sharp cég piacra dobta az első LCD kijelzős számológépét.

A folyadékkristályos kijelzők őse a kvarcórákban fordult elő először. Folyadékkristállyal már 1911 óta kísérleteznek, működő LCD monitor azonban az 1960-as években készült először. Az LCD monitorok minősége egyre javul, áruk csökken, de egy jó CRT monitor még mindig teltebb színeket ad.

5.15. ábra - LCD kijelző működése


A folyadékkristályos megjelenítők alapgondolata, hogy a háttérvilágítást, amely a szemünkbe jut, egy olyan folyadékkristály-réteggel korlátozzuk, amelyet szabadon tudunk ki-be kapcsolni, ezzel eltakarva vagy átengedve a fényt. Ha a folyadékkristály-réteget elektromosan gerjesztjük, a közeg polarizációs síkja elfordul, és így a már polarizált háttérvilágítást vagy átengedi a közeg túloldalán lévő, 90 fokkal (az STN, super-twisted nematic kijelzőknél ez az érték 270 fok is lehet) elforgatott újabb polarizációs szűrő, vagy sem (illetve részben átengedi). Ha egy finoman rovátkolt felülettel (iránybeállító réteg) kerülnek érintkezésbe a folyadékkristály molekulák, párhuzamosan állnak be.

Ha a folyadékkristályt két ilyen réteg közé fogjuk (amelyek egymásra merőleges orientációjúak), akkor az egyik és másik irányokba állnak be, a rétegek irányultságának megfelelően. Ha fény halad át ezen a szendvicsszerkezeten, akkor annak a polarizációs iránya is elfordul a molekulák irányultságának megfelelően. Ha a folyadékkristályra feszültséget kapcsolunk, akkor a molekulák átrendeződnek az elektromos tér irányába, így a fény változatlanul haladhat át. Tehát, ha az LCD monitorban két, belső felületén mikronméretű árkokkal ellátott átlátszó lap közé folyadékkristályos anyagot helyezünk, amely nyugalmi állapotában igazodik a belső felület által meghatározott irányhoz, a folyadékkristály csavart állapotot vesz fel. Ezt követően a kijelző első és hátsó oldalára egy-egy polarizációs szűrőt helyezünk (amelyek a fény minden irányú rezgését csak egy meghatározott síkban engedik tovább). A csavart elhelyezkedésű folyadékkristály különleges tulajdonsága, hogy a ráeső fény rezgési síkját elforgatja. Ha hátul megvilágítjuk a panelt, akkor a hátsó polarizátoron átjutó fényt a folyadékkristály elforgatja, így a fény áthalad az első szűrőn, és világos képpontot kapunk. Ha kristályokra feszültséget kapcsolunk, nem forgatják el a fényt, az eredmény pedig fekete képpont. A polarizációs szűrő elé már csak egy színszűrőt kell helyezni. Több ezer féle folyadékkristály-molekula létezik. Három fő típusuk a nematikus (szálszerű), a koleszterikus (fokozatosan fordító nematikus) és a szmektikus (szappanszerű).

Az úgynevezett passzív mátrix vezérlőnél az egyik elektróda az alsó hordozón, a másik elektróda pedig a felső hordozón helyezkedik el. Az elektromos jeleket egy időben alkalmazzák az egyik és másik vezetékekre a megfelelő időzítéssel, így kapcsolják be az egyes pixeleket.

Az úgynevezett aktív mátrix vezérlőnél egy-egy tranzisztort vagy diódát helyeznek el minden pixelre, amelyek ki-be kapcsolják azokat. Mindkét elektróda ugyanazon a hordozón helyezkedik el, mint a tranzisztormátrix vagy a diódamátrix. A vezérlőjeleket az egyik, míg a videojeleket a másik elektródákra kötik rá.

A TFT (Thin Film Transistor - vékonyfilm tranzisztor) az LCD technológián alapul. Minden egyes képpontja egy saját tranzisztorból áll, amely aktív állapotban elő tud állítani egy világító pontot. Az ilyen kijelzőket gyakran aktív-mátrixos LCD-nek is szokás nevezni. A három elektródából felépülő tranzisztor kapcsolófunkciót lát el. A vezérlőjel hatására a videojel a folyadékkristály-cellára kerül. A megoldás előnye, hogy rendkívül gyors működésű.

5.8. A PDP kijelzők

A PDP (Plazma Display Panel – plazma kijelzők) első, monokróm típusát 1964-ben a Plató Computer System készítette el, Gábor Dénes plazmával kapcsolatos kutatásai nyomán. Később, 1983-ban az IBM készített egy 19" méretű, monokróm, 1992-ben pedig a Fujitsu egy színes, 21 hüvelykes változatot. Az első plazmakijelzőt a Pioneer mutatta be 1997-ben. A gyártók jelenleg nagy erőkkel fejlesztik a minél nagyobb képátlójú kijelzőket (már a 100”-t is bőven meghaladják a legnagyobb kijelzők).

5.16. ábra - A PDP kijelző felépítése


A PDP működése az LCD-nél is egyszerűbb. A cél az, hogy a három alapszínnek megfelelő képpont fényerejét szabályozni lehessen. A PDP-nél a képpontok -  a CRT-hez hasonlóan - látható fényt sugároznak ki, ha megfelelő hullámhosszú energia éri őket. Ebben az esetben a neon és xenon gázok keverékének nagy UV-sugárzással kísért ionizációs kisülése készteti a képpont anyagát színes fény sugárzására, pont úgy, mint a neoncsövekben. Mivel minden egyes képpont egymástól függetlenül, akár folyamatos üzemben vezérelhető, a monitor a kellemetlen villogástól (frissítés miatt) mentes, akár 10 000:1 kontrasztarányú, tökéletes színekkel rendelkező képet is adhat, bármely szögből nézve. A régebbi PDP kijelzők képernyője gyakran „beégett”, ha egy adott területen folyton ugyanaz a grafikai elem jelent meg. Manapság ez már nem jellemző. A gázkisülésnek helyet adó kis cső ugyanúgy elhasználódik, mint az LCD kijelzőkben levő, egyébként cserélhető, a háttérvilágításért felelős fénycső. Az első kétezer órában erőteljes fény lassan csökkenni kezd, de az újabbak akár 60 000 órát is kibírnak.

5.17. ábra - A PDP kijelző egy pixeljének felépítése


5.9. A lézer kijelzők

A lézer (laser) kijelzők a jelenlegi hátérvilágításos kijelzőkhöz hasonlóan működnek, de a hagyományos vetítőegységekben alkalmazott nagy fényerejű lámpák helyett vörös, zöld és kék lézerfények kombinációjával állítják elő a képet. Ez a megoldás amellett, hogy kisebb helyigényű és energiafelhasználású, a lézerfény pontossága révén a színek finomabb keverését is lehetővé teszi. A lézer kijelző a fényesebb és színesebb képhez még a plazmaképernyőknél is szélesebb színtartományt kínál. A lézeres megjelenítés elterjedését a felületi lézertechnológia kifejlesztése tette lehetővé.

5.18. ábra - A lézer kivetítő felépítése


5.10. Az OLED kijelzők

Az OLED technológiáját eredetileg az Eastman-KODAK fejlesztette ki 1985-ben. Ez az úgynevezett kis molekula technológiára épülő Small Molecule OLED (SMOLED) volt. Itt a fénykibocsátó réteg kis molekulasúlyú szerves anyagból épült fel, amelyet úgynevezett vákuumporlasztásos eljárással hoztak létre. Közel ezzel egy időben egy másik technológia is fejlesztésnek indult, ez a Polymer-OLED (PLED), melynek kifejlesztője a Cambridge University (1989) volt. A fénykibocsátó réteget itt óriás, molekuláris szerkezetű polimerek alkotják, amely réteget egy egyszerű technológiával, speciális tintasugaras nyomtatási eljárással hoznak létre. Az OLED-ek első kereskedelmi megjelenése 1999-re datálódik.

Az OLED-ek (Organic Light-Emitting Diode – szerves fénykibocsátó dióda) az egyik leginkább alkalmazható, és nagy perspektívával rendelkező kijelző típus. Az OLED p-n átmenetet képező rétegekből áll, mint a LED kijelzőknél, de itt a vegyületek szervesek. Ha a feszültség nyitóirányú, fény keletkezik abban a régióban, ahol az elektronlyukak és az elektronok újraegyesülnek. Mivel a szerves anyagok érzékenyek a párára és az oxigénre, ezért tokozást alkalmaznak. Az OLED-ek önsugárzók, nagy hatékonyságúak, és kiemelkedő optikai tulajdonságokkal rendelkeznek. Nagy lehetőség ígérkezik a rugalmas hordozó alkalmazására és a tömeges gyártásra (vékony fóliák). Továbbá, a szerves anyag egyszerű nyomatatásának lehetősége, a gyártást is olcsóvá teszi. A széleskörű alkalmazási lehetőségek a monokróm, nagy területű megjelenítéstől, a többszínű, videó és grafikus megjelenítésig terjednek. Az OLED kijelzőkben olyan szerves, félvezető vegyületek találhatók, amelyek elektromos gerjesztés hatására fénykibocsátásra képesek. A kibocsátott fény erőssége és színe az alkalmazott szerves anyagtó, és az esetlegesen hozzáadott színezőanyagok tulajdonságaitól is függ. A kutatások a mind jobb tulajdonságokkal rendelkező fehér, illetve a három alapszín, a kék, a zöld és a piros fényt emittáló, szerves anyagok irányában folynak. Az egyes OLED pixelek vezérlése, hasonlóan a LCD megjelenítőkhöz, történhet passzív és aktív módon. Az aktív mátrixos megjelenítési formát főleg a folyamatos mozgókép megjelenítésére alkalmazzák, köszönhetően a képpontok gyors ki- és bekapcsolhatóságának. Ezzel szemben a passzív mátrixos OLED-kijelzők inkább szöveg megjelenítéséhez használhatók a legjobban, így ideálisan funkcionálnak műszerfali elemként, vagy az audiorendszer fejegységének kijelzőjeként. Az OLED kijelzőkből készíthető flexibilis és transzparens megjelenítő is. Az OLED kijelzők képének fényessége és tisztasága szembetűnő. A fényes kép a kijelzők magas kontrasztjának és fénysűrűségének köszönhető. Az LCD kijelzőkkel ellentétben nem igényelnek háttérvilágítást, sőt, a látószögük is jóval magasabb azokénál. Mivel a képpontok nagyon rövid időközök alatt ki-bekapcsolhatók, ezért a mozgókép megjelenítése jóval folyamatosabbnak tűnik az eddigi megoldásokhoz viszonyítva. Egy átlagos OLED kijelző közel háromszor akkora képfrissítési értékkel bír, mint amennyire egy átlagos videó zavartalan megtekintéséhez szükséges. Végül elmondható, hogy az OLED kijelzők áramfelvétele sokkal kisebb, mint az LCD vagy a PLASMA kijelzőké. Jelenleg az OLED kijelzők legnagyobb hátránya a viszonylag rövid élettartam. Ezt az értéket a fényesség mértéke határozza meg, hiszen magas fényesség esetén rövid, alacsony fényesség esetén pedig hosszú ideig képes működni a kijelző. Átlagosan, viszonylag alacsony fényerőértékek mellett körülbelül tízezer órás üzemidőről beszélhetünk. Az OLED kijelzők a legalkalmasabbak a kisebb, hordozható eszközök megjelenítőinek (mobiltelefonok, fényképezők stb.), vagy más futurisztikus termékek kijelzőihez.

Az OLED-ek előnyei:

  • Tintasugaras nyomtatáshoz hasonlóan, egyszerű technológiával lehet a szubsztrátrétegre feljuttatni, ezért olcsóbban gyárthatók, mint a folyadékkristályos vagy a plazma képernyők.

  • Hajlékony szubsztrátokra is felvihetjük, ezért megnyílik a lehetősége a hajlékony vagy akár feltekerhető kijelzők gyártásának is, sőt akár ruhába varrható kijelzőket is gyárthatunk.

  • Közvetlenül bocsátják ki a fényt, ezért nagyobb szögből láthatók, mint a folyadékkristályos technológiájú kijelzők.

  • Míg az LCD kijelzők a háttérvilágítást szűrik, addig az OLED kijelzők a közvetlen fénykibocsátás miatt alig használnak áramot a fekete vagy sötét pixelekhez.

  • Válaszidejük gyorsabb, mint az LCD kijelzőké.

Az OLED-ek hátrányai:

  • Kezdetben a legnagyobb probléma a szerves anyagok rövid élettartalma volt. Különösen a kék OLED-ek élettartalmával volt gond, mely nagyságrendre 14.000 óra volt, ami napi nyolc órás használat mellett öt évet jelent. Ezzel szemben az LCD és a LED technológiák 25.000-40.000 órát ígérnek.

  • Az egyik színkomponenst kibocsátó OLED gyorsabban veszít a fényéből, mint a többi, ezért a színvisszaadás is megváltozik hosszú távon. Ezt korrigálni lehet elektronikusan, de bonyolult vezérlőáramkörök beépítését követeli meg.

  • Az OLED technológia energiatakarékos, egy átlagos kép esetén az LCD technológia által felhasznált teljesítmény 60-80%-a is elég a meghajtásához. Bár sötét képek esetén ez még kedvezőbb, 40% körüli, azonban főleg fehér hátterű képeknél akár két-háromszorosát is fogyaszthatják a folyadékkristályos technológiájú képernyőkhöz viszonyítva.

  • Az OLED pixeleinek élettartama a használattal csökken. Ezért, ha egyes színeket vagy képpontokat sokáig azonos tartalom kijelzésére használunk, a színegyensúly vagy a fényerő megváltozhat azon a területen, a beégés jelenségét produkálva.

  • Az OLED kijelzőket károsítja, ha tartósan UV-fénynek vannak kitéve, ezért ma a legtöbb OLED kijelző UV-szűrő panellel védett.

5.19. ábra - Hajlékony OLED kijelző


5.20. ábra - Egy OLED pixel felépítése


5.11. A LED kijelzők

Az LED (light emitting diode) a legalkalmasabb a nagy területű, úgynevezett videófalak kialakítására. A LED-eknek nagy a lumineszcenciája, nagy hatékonyságúak, hosszú élettartamúak és olcsók. Kültéri berendezéseknél is jól használhatók.

A LED háttérvilágítású LCD-televíziók (néhány gyártó ezeket LED TV-nek nevezi ) a hagyományos LCD-televíziókban használt fluoreszcens fények helyett LED háttérvilágítást alkalmaznak. A LED-eknek két fajtáját alkalmazzák a LED televíziókban. Vagy dinamikus RGB LED-eket helyeznek el közvetlenül a képernyő mögé, vagy fehér oldalvilágítású élvilágító LED-eket építenek be a képernyő széleibe, amelyek egy egyedi fényelosztó panel segítségével világítják be a teljes képernyőt. Ez a háttérvilágítási technológia lehetővé teszi, hogy csökkenteni lehessen a fényerőt a képernyő adott helyein , ahol sötétebb felületre van szükség a megjelenítéshez. Ezzel a háttérvilágítással valódi feketéket és fehéreket lehet megjeleníteni magas dinamikus kontrasztaránnyal, némi részletveszteség árán, olyan témáknál, ahol apró, fényes területek jelennek meg egy sötét háttér előtt. Az oldalvilágítással ultravékony LED háttérvilágítású televíziókat lehet gyártani. A fényt egy egyedi tervezésű panel osztja el a képernyőn, amivel nagyon széles színskálát és valóban sötét feketét lehet megjeleníteni.

A LED háttérvilágítású LCD TV-k a következő főbb pontokban különböznek a CCFL (cold-cathode fluorescent lamps) háttérvilágítású LCD TV-ktől:

  • Nagyobb dinamikus kontrasztarányú képeket jelenítenek meg, mint a CCFL háttér világítású LCD TV-k.

  • Az élvilágítású LED alkalmazásával nagyon keskeny készülékeket lehet gyártani. A jelenleg kapható ilyen televíziók kevesebb, mint 2 cm vastagok.

  • Sokkalta tágabb színkorlátokkal rendelkeznek, különösen az RGB LED használatával.

  • Kisebb a környezetkárosító hatása az életciklus végén.

  • Általában 20-30%-kal kevesebb energiát fogyasztanak.

Mivel a LED-ek gyorsabban képesek ki- és bekapcsolni, valamint nagyobb a fényerejük, mint a CCFL képernyőké, nagyon magas kontrasztarányt lehet velük elérni, amivel sötétebb fekete szín és intenzívebb fényerő jeleníthető meg.

5.21. ábra - LED fal


5.12. Projektorok és a DLP / DMD technikák

A projektorokban egyaránt alkalmaznak CRT, LCD és DMD technikákat. A LCD projektorok olyan kivetítők, amelyeknél egy LCD panelen keresztül érkezik a fény a vetítési felületre, amely panel színenként korlátozza a transzmissziót. Létezik hárompaneles és egypaneles változat. A hárompaneles változatnál a három LCD panel (RGB) az egyes színösszetevőket adja. Az egypaneles változat csak egy LCD panelt tartalmaz, amin a fényforrás fényének alapszínekre bontása dikroikus tükrökkel történik, tehát nincs szükség színszűrőkre. Az LCD technikánál a hő elvezetésével és a tranzisztorok elhelyezésével küzdenek a gyártók. A CRT technikánál a vetített fényerőnek erős fizikai korlátai vannak. Ezen problémák kiküszöbölésére hozták létre a DMD technikát.

A DLP (digital light processing) digitális fény feldolgozást jelent. A DMD (digital micromirror device) pedig egy olyan DLP technológia, amely kisméretű tükröket (kapcsolókat) használ a fényutak manipulálására. Egy DMD eszközt úgy lehet leginkább elképzelni, mint egy általános PC processzort a felületén rengeteg miniatűr tükörrel (kapcsolóval). Minden fénykapcsolóhoz tartozik egy kb. 16 µm-es, négyzetalakú alumínium tükör, amely az alatta elhelyezkedő memóriacella állapotától függően két irányba verheti vissza a fényt. A tükör mozgatása elektrosztatikus tér segítségével történik, melyet a tükör és az alatta elhelyezkedő memóriacella közötti feszültségkülönbség létrehozásával érnek el. Ha a memóriacella bekapcsol, a tükör 10-12 fokban megdől, amikor kikapcsol, a tükör visszaáll alaphelyzetébe. Amennyiben csak egy rövid pillanatra gyullad ki a képpont, azt halványnak, amennyiben pedig hosszabb időre, azt világosabbnak látjuk. A színes képet egy vagy három DMD chippel kombinált forgó vagy rögzített színszűrő segítségével valósítják meg. Az egyes alapszíneknek (vörös, zöld, kék) megfelelő képek a chip felületén alakulnak ki.

5.22. ábra - A DMD technológia színkeverése


5.23. ábra - A DMD technológia színkeverése


5.24. ábra - A DMD pixelek felépítése


5.13. Összefoglalás

A klasszikus és modern megjelenítő eszközöket többféleképpen lehet csoportosítani. Léteznek elektromechanikus kijelzők, csavart nematikus térvezérlésű LCD / vákuum fluoreszcens kijelzők, CRT kijelzők, SED / FED (Surface-conduction Electron-emitter Display  / field-emission displays) kijelzők, LCD (liquid crystal display) / TFT (thin film transistor) / kijelzők, PDP kijelzők (plazma kijelzők), elektronikus papír, OLED kijelzők és DLP eszközök.

A split-flap kijelzőknél egy előre definiált, korlátozott mennyiségű karakterkészlet, illetve fix grafika áll rendelkezésre. Minden karakterhely két „pixelből” áll. A flip-disc és a  flip-dot kijelzők a split-flap kijelzők későbbi változatai, amelyek gyakorlatilag pontmátrixok. A VFD (vákuum fluoreszcens) kijelzőknél is a foszfor elektronokkal történő gerjesztésére bekövetkező fluoreszcenciát használjuk ki.

A csavart nematikus térvezérlésű LCD megjelenítők a LCD kijelzők táborát erősítik. A CRT kijelző tartalmaz egy katódsugárcsövet, amelynek egyik végén egy elektronágyú található,  a másig végén pedig egy foszforral bevont képernyő. Az elektronágyú által kibocsátott elektront egy elektromágneses térrel vezérlik két tengely mentén, majd amikor az elektron az elülső falon lévő foszforréteggel találkozik, és az itt található luminofor képpontokat (melyek előállításához általában cinkvegyületeket használnak) gerjesztve, egy pixelnyi felületen felvillan, majd elhalványodik.

A SED (surface-conduction electron-emitter display) kijelző működési elve hasonló a hagyományos katódsugárcsöves kijelzőkéhez, annyi különbséggel, hogy itt a viszonylag nagy távolságban elhelyezett elektronágyú helyett a felületen létrehozott apró, nanométer nagyságrendű szénszálakból összeállított csatornák lövik az elektronokat külön-külön az egyes képpontokra.

A FED (field emission display - téremissziós kijelző) a leginkább a SED kijelzőkre hasonlít, csak itt minden pixelre egy katód jut. Az e-papír két fő részből áll. Az úgynevezett előlap lényegében maga a tartalommegjelenítő e-ink. A másik rész, a hátlap az elektronika, ami a tartalom létrehozását generálja.

A Gyricon (forgókép) eljárás lényege, hogy mikrokapszulákban golyók helyezkednek el, amit olaj vesz körül, ezáltal biztosítva a szabad forgó mozgást. A golyók egyik fele fekete, a másik fehér, és attól függően fordulnak el a kapszulában az alul levő elektróda felé, hogy milyen pólusú elektromos töltést kapnak a kapszulák.

A folyadékkristályos megjelenítők alapgondolata, hogy a háttérvilágítást, ami a szemünkbe jut, egy olyan folyadékkristály-réteggel korlátozzuk, amelyet szabadon tudunk ki-be kapcsolni, ezzel eltakarva, vagy átengedve a fényt. A folyadékkristály-réteget elektromosan gerjesztjük, aminek hatására elfordul a közeg polarizációs síkja, és így, a már polarizált háttérvilágítást átengedi a közeg túloldalán levő 90 fokkal (az STN, super-twisted nematic kijelzőknél ez az érték 270 fok is lehet) elforgatott újabb polarizációs szűrő, vagy sem (illetve részben átengedi).

A TFT (Thin Film Transistor - vékonyfilm tranzisztor) az LCD technológián alapul. Itt minden egyes képpont egy saját tranzisztorból áll, amely aktív állapotban elő tud állítani egy világító pontot. A PDP működése az LCD-nél is egyszerűbb. A cél az, hogy a három alapszínnek megfelelő képpont fényerejét szabályozni lehessen. A PDP-nél a képpontok a CRT-hez hasonlóan látható fényt sugároznak ki, ha megfelelő hullámhosszú energia éri őket. A lézer kijelzők a jelenlegi hátérvilágításos kijelzőkhöz hasonló módon működik, de a hagyományos vetítőegységekben alkalmazott nagyfényerejű lámpák helyett vörös, zöld és kék lézerfények kombinációjával állítja elő a képet. Az OLED p-n átmenetet képező rétegekből áll, mint a LED-eknél, de itt a vegyületek szervesek. Ha a feszültség nyitóirányú, fény keletkezik abban a régióban ahol az elektronlyukak és az elektronok újraegyesülnek.

A LED háttérvilágítású LCD-televíziók (néhány gyártó ezeket LED TV-nek nevezi ), a hagyományos LCD-televíziókban használt fluoreszcens fények helyett LED háttérvilágítást alkalmaznak. A LED-eknek két fajtáját alkalmazzák a LED televíziókban. Vagy dinamikus RGB LED-ek helyeznek el közvetlenül a képernyő mögé, vagy fehér oldalvilágítású élvilágító LED-eket építenek be a képernyő széleibe, amelyek egy egyedi fényelosztó panel segítségével világítják be a teljes képernyőt. Ez a háttérvilágítási technológia lehetővé teszi, hogy a fényerőt csökkenteni lehessen a képernyő adott helyein, ahol sötétebb felületre van szükség a megjelenítéshez.

A projektorokban CRT, LCD és DMD technikákat is egyaránt alkalmaznak. A LCD projektorok olyan kivetítők, amelyeknél egy LCD panelon keresztül érkezik a fény a vetítési felületre, amely panel színenként korlátozza a transzmissziót. A DLP (digital light processing) digitális fény feldolgozást jelent. A DMD (digital micromirror device) pedig egy olyan DLP technológia, amely kisméretű tükröket (kapcsolókat) használ a fényutak manipulálására. Egy DMD eszközt úgy lehet leginkább elképzelni, mint egy általános PC processzort, a felületén rengeteg miniatűr tükörrel (kapcsolóval). Minden fénykapcsolóhoz tartozik egy kb. 16 µm-es, négyzetalakú alumínium tükör, amely az alatta elhelyezkedő memóriacella állapotától függően két irányba verheti vissza a fényt. A tükör mozgatása elektrosztatikus tér segítségével történik, amelyet a tükör és az alatta elhelyezkedő memóriacella közötti feszültségkülönbség létrehozásával érnek el. Ha a memóriacella bekapcsol, a tükör 10-12 fokban megdől, amikor kikapcsol, a tükör visszaáll alaphelyzetébe.

5.14. A felkészülést segítő kérdések

  1. Hogyan csoportosítaná a klasszikus és modern megjelenítő eszközöket?

  2. Mit jelent a megjeleníthető maximális pixelszám?

  3. Hogyan definiálná a frissítési frekvenciát LCD kijelzőknél?

  4. Milyen szabványos képarányokat ismer?

  5. Mi jellemzi az EGA és XGA jelölésű kijelzőket?

  6. Milyen elektromechanikus kijelzőket ismer?

  7. Mutassa be a split-flap kijelzők működését!

  8. Mutassa be a flip-disc kijelzők működését!

  9. Hol alkalmazzák a vákuum fluoreszcens kijelzőket általában?

  10. Mi a csavart nematikus térvezérlésű LCD kijelző működési elve?

  11. Mutassa be a katódsugárcsöves kijelzőket és működésüket!

  12. Mi a szerepe a háromdimenziós vizualizációnál a képfrissítési frekvenciának?

  13. Mi a különbség a színes és szürkeárnyalatos katódsugárcsöves technika között?

  14. Mik azok a felületátvezetési elektron-emitteres kijelzők?

  15. Mi a különbség a SED és a FED kijelzők között?

  16. Mutassa be az elektronikus papír működési elvét!

  17. Mi az a Gyricon eljárás? Mutassa be a lényegét!

  18. Mi az elektroforézis?

  19. Mik az elektronikus papír előnyei és hátrányai?

  20. Mi a különbség az LCD és a TFT kijelzők között?

  21. Mutassa be a folyadékkristályos kijelzők működési elvét!

  22. Milyen típusú folyadékkristályokat ismer? Mi jellemzi a szmektikus típust?

  23. Mi a különbség a passzív és aktív mátrixú folyadékkristályos kijelzők között?

  24. Mutassa a plazma kijelzők működési elvét!

  25. Mire használják a kijelzőkben a lézereket?

  26. Mit tud az OLED kijelzőkről?

  27. Mutassa be az OLED kijelzők alapelvét!

  28. Mik az OLED kijelzők előnyei és hátrányai?

  29. Mitől kell védeni az OLED kijelzőket és miért?

  30. Mire használják az LED-eket az folyadékkristályos kijelzőknél?

  31. Mi a különbség az LCD és a LED televíziók között?

  32. Mi az a DLP technológia?

  33. Mutassa be a DMD technológia lényegét!

  34. Mutassa be a DMD technológia két alapvető színkeverési módját!

5.15. A fejezet fontosabb kifejezései

CCFL

CRT

csavart nematikus térvezérlés

DLP

DMD

EGA

electron-emitter display

elektroforézis 

elektromechanikus kijelző

elektronikus papír

FED

fényerő

field-emission display

Flip-disc

frissítési frekvencia

Gyricon

high-definition

koleszterikus

kontraszt

LASER

LCD

luminofor

nematikus

OLED

PDP

pixelszám

plazma

QVGA

raszteres

SED

Split-flap

super-twisted nematic

surface-conduction electron-emitter display

SVGA

szmektikus

téremissziós kijelző

TFT

vákuum fluoreszcens

vékonyfilm tranzisztor

VFD

VGA

XGA

Felhasznált irodalmak

[5.1.] Atkinson, R.. Pszichológia. Osiris Kiadó. Budapest . 2003.

[5.2.] Pléh, Cs.. A lélektan története. Osiris Kiadó. Budapest . 2010.

[5.3.] Bányai, É. és Varga, K.. Affektív pszichológia. Medicina Könyvkiadó. Budapest . 2013.

[5.4.] Carver, Charles S. és Scheier, Michael F.. Személyiségpszichológia. Osiris Kiadó. Budapest . 2006.

[5.5.] Cole, Michael és Cole, Sheila R.. Fejlődéslélektan. Osiris Kiadó. Budapest . 2003.

[5.6.] Csépe, V., Győri, M., és Ragó, A.. Általános pszichológia 1. Osiris Kiadó. Budapest . 2007.

[5.7.] Smith, E.R. és Mackie, Diane M.. Szociálpszichológia. Osiris Kiadó. Budapest . 2004.