8. fejezet - A digitális adattárolás mikromechanikai megoldásai

Az audio CD-k letapogatási sebessége 1,2 és 1,4 m/s, ez a belső sáv olvasásakor kb. 500 fordulat/percet, a külső sáv olvasásakor kb. 200 fordulat/percet jelent. Az olvasás a belső sávon kezdődik, ami azt jelenti, hogy az állandó letapogatási sebesség miatt a fordulatszám az olvasás közben folyamatosan csökken.

A sávok távolsága 1,6 μm.

A lemez átmérője 120 mm.

A lemez vastagsága 1,2 mm.

A hanganyag belső sugara 25 mm.

A külső sugár 58 mm.

A lemez középső, helyező furatának átmérője 15 mm.

A lemez anyaga polikarbonát (átlátszó szerves anyag).

Az információ felírására rendelkezésre álló terület 86,05 cm².

A lemezen lévő spirálvonal hossza kb. 5,38 km.

A lemez tárolási kapacitása 1,2 m/s letapogatási sebességnél 650 MB, ez 74 perc hanganyagot jelent. (Ha a sávok távolságát 1,5 μm-re csökkentik, amelyet a berendezések általában még tolerálnak, a kapacitás 700 MB-ra, a játékidő 80 percre növelhető.) Egy jellegzetes optikai adattároló lemez képét, és a hozzá tartozó logót mutatja a 8.8. ábra az írás-olvasás oldaláról nézve.

Az optikai adattárolóknál az írás és olvasás is érintésmentesen történik. Ehhez viszont az szükséges, hogy a forgó lemez fölött elhelyezkedő író-olvasófej az információhoz képest mindig (dinamikusan, bármely időpillanatban) a megfelelő helyen legyen, tehát pontosan az olvasni kívánt sáv alatt, és pontosan fókusztávolságban. A „pontosan” kifejezés esetünkben μm-es, vagy inkább az alatti pontosságot (hibát) jelent.

A működés megértéséhez a klasszikus CD adatrögzítési megoldásából kell kiindulni. A klasszikus CD-nél a digitális információ mikromechanikai struktúraként van jelen a lemezen, oly módon, hogy az alapsíkból (land) különböző hosszúságú, az olvasó lézerdióda szempontjából nézve kiemelkedések (pit-ek) sorozata képezi a struktúrát. Az analóg hangjelet először digitalizálják, és ezt a digitális információt alakítják különböző hosszúságú pit-ekké, így a pit-ek és a land-ok hosszúsága alkotja a kódolt sztereo hang információt. Az analóg hangot 44,1 kHz-es mintavételi frekvenciával alakítják át két csatornás, 16 bites információ sorozattá. A pit-ek hosszúsága 150 nm és 3000 nm között változhat, szélességük 600 nm. A klasszikus CD korong metszetét a 8.9. ábra mutatja.

A (8.10. ábra) ábrán látható a szabvány szerint a CD korongon elhelyezhető legrövidebb, és a leghosszabb pit. Az olvasásnál nem pontosan az olvasási sebesség, hanem a pit-ekhez rögzített T időalap határozza meg a reprodukált hanganyag frekvenciáját. Emlékeztetőül: az analóg bakelitlemezes technikánál a frekvencia a lemezjátszó fordulatszámától (pontosabban a tányér pillanatnyi szögsebességétől) függött. Az audio CD technikánál a T időalap rögzített, értéke 231,39 ns, amely a CD rendszer 4,3218 Mbit/s átviteli sebességéből adódik.

Maga a CD korong több rétegből áll, ahogyan az a (8.11. ábra) ábrán látható. A legfontosabb az A jelű korong, amely a klasszikus technológia szerint fröccsöléssel készül. Ezen helyezkedik el a mikromechanikai struktúra. A következő réteg (B) egy rendszerint alumíniumból készült reflexiós réteg, amely az olvasó lézersugár visszaverődését szolgálja. Ezt a réteget, meg a mikromechanikai struktúrát egy lakkréteggel (C) kell védeni a környezeti behatásoktól. A D réteg a CD tartalmát feltüntető, rendszerint színes nyomtatással felvitt lakkréteg. Az ábrán E a letapogató lézersugarat mutatja.

Alapvető kérdés. hogy milyen módon lehet az információt kiolvasni. A kiolvasás (és az írás is) író-olvasó fejek segítségével történik. Az olvasófej vázlatos működését a 8.12. ábra mutatja. Az olvasó (és író) fényforrás egy 780 nm hullámhosszon sugárzó félvezető lézerdióda. Megjegyezzük, hogy esetünkben a „fényforrás” megnevezés nem helyes, mert ez a hullámhosszóságú sugárzás már kívül esik az emberi szem érzékelési tartományán, a közeli infra tartományba esik, tehát nem nevezhetjük „fény”-nek. A lézerdióda sugárzását egy kollimátor lencsével párhuzamosítjuk, majd egy polarizáló prizmán átvezetve juttatjuk az objektívbe, amelynek az a feladata, hogy a lézernyalábot egyetlen, μm-es nagyságrendű pontba (az olvasás síkjában a lézernyaláb átmérője 1,7 μm) fókuszálja. Az olvasófejnek az egyik fontos feladata lesz, hogy az objektív fókuszpontját minden időpillanatban az információt tartalmazó síkban tartsa. Ezt a feladatot csak szabályozott rendszerrel lehet elérni: mégpedig úgy, hogy a távolságot állandóan mérjük, és eltérés esetén megfelelően kialakított optikai-finommechanikai-elektromechanikai rendszerrel (optomechatronikának is nevezik) korrigáljuk. A másik feladat, hogy a fókuszt mindig az olvasni kívánt sávon tartsuk. Ezt a szerkezetet a szakirodalom kéttengelyű elemnek nevezi. A kéttengelyű elemnél a szabályozásnak olyan gyorsnak kell lennie, hogy a fókuszban és a sávon tartás a lemez forgása közben is biztosított legyen. A gyors működés megkívánja, hogy a mozgatott tömegek minél kisebbek legyenek, ezért csak az objektívet szokták mozgatni. Emiatt is célszerű az optikai sugármenetben a kollimátor alkalmazása. A kéttengelyű elem alkalmazásával tehát a CD lemez excentricitása és tengelyirányú ütése bizonyos tartományok között kiküszöbölhető. Megjegyzendő, hogy az ütéseket persze igyekeznek amúgy is kis értéken tartani, a kéttengelyű elem csak finomszabályozásra (ez néhányszor 10 μm-es tartományt jelent) alkalmas.

A klasszikus olvasási technológiánál fontos szerepe van a sugárútban elhelyezkedő λ/4 lemeznek. A klasszikus technika ugyanis a fényinterferenciát használja fel olvasáskor a land-ekről és a pit-ekről visszaverődő fény megkülönböztetéséhez (a land-ekről visszaverődött fényhez viszonyítva a pit-ekről visszaverődött fény intenzitása nem lehet nagyobb, mint 70%). A pit-ek magassági mérete ugyanis rögzített, 110-150 nm. Ez a méret és a fényútban elhelyezett λ/4 lemez útkülönbséget hoz létre. Amikor a fény a pit-ekről érkezik vissza, az a kibocsájtott fény fázisával éppen ellenfázisba kerül és azzal interferálva megváltoztatja a detektorba kerülő fény mennyiségét. A detektor egy 4 részből álló félvezető szilícium dióda, más néven kvadráns fotodióda, amelyre a féligáteresztő tükrön (prizmán) keresztül érkezik a fény. Ezt a fényt hengeres lencse fókuszálja a detektor felületére. A hengeres lencse alkalmazásának az a legfőbb oka, hogy ennek képalkotását felhasználva meg lehessen oldani a fókuszra állás feladatát. Megjegyezzük, hogy ezen kívül vannak más módszerek is, ezek közül azonban ez a legismertebb. Ha megnézzük a (8.13. ábra) ábrát, látható, hogy pontos fókusz esetében a fényfolt kör alakú lesz, míg fókuszon kívüli esetben a fényfolt elliptikus alakot vesz fel. A fókusz helyzetének meghatározásához szenzorként a már említett kvadráns detektort alkalmazzák, amely nem más, mint egy négy részből álló szilícium fotodióda. A CD lemez felületéről visszaverődött fénysugarat a kvadráns detektorra vezetve, és az egyes szegmensek jeleit kiértékelve megállapítható, hogy az ideális helyzethez képest hol áll az objektív, aszerint, hogy az ellipszis nagytengelye melyik szegmenspárra esik. Ezt mutatja a 8.14. ábra. Ha ismerjük az objektív pillanatnyi helyzetét, akkor parancsot lehet adni a szabályozó elektronikának, és az objektívet mozgató aktuátoroknak, hogy melyik irányba mozdítsák el az objektívet. A mozgatás természetesen súrlódásmentesen történik, rugalmas elemekkel megoldott egyenes vezetékekkel, és elektrodinamikus aktuátorokkal. A mozgató erőt az állandó mágnesekkel létrehozott mágneses térben elhelyezett tekercsekben folyó áram (Lorentz-erő) hozza létre, többféle megoldás létezik, ezek közül egyet a 8.15. ábra mutat be.

A fókuszban tartás követelménye mellett a másik, nem kevésbé fontos feladat a fókuszált fénypont sávon tartása (tracking), vagyis a lemez excentricitásából (±50 μm) adódó eltérések, és a folyamatosan változó letapogatási spirál miatt a nyomkövetés biztosítása. Erre is több módszert fejlesztettek ki, a lényeg az állandó mérés és utánállítás, tehát a szabályozás. Ez a mozgás a lemez sugarának irányában történik, amely irány merőleges a fókuszálás irányára. Mivel kezdetben ezeket a mozgatásokat nem egyenes vezetékkel, hanem tengely körüli elfordítással oldották meg (pszeudo jusztírozás), ezeket az optomechatronikus szerkezeteket a szakirodalom kéttengelyű elemként említi. Egy ilyen kéttengelyű elem (CD olvasófej) képét mutatja a 8.16. ábra.

A (8.17. ábra) ábrán egy AFM (Atomic Force Microscope) segítségével készített képet láthatunk egy DVD lemez felületének egy kis részletéről, amely technológiájában ugyanaz, méreteiben gyakorlatilag fele az audio CD technikában alkalmazottaknak. A kép jól illusztrálja, hogy a kis méretek miatt a valóságos helyzet mennyire messze áll az ideálistól.

A digitális információ kiolvasása (és rögzítése) érintésmentesen történik, tehát a lemez nem kopik, elméletileg akárhányszor lejátszható. Hangsúlyozzuk, hogy elméletileg, mert a gyakorlati megbízhatóságot még számos más tényező is befolyásolja. Ezek közül a legfontosabb, hogy éles különbséget kell tennünk a klasszikus (tehát a préseléssel, fröccsöntéssel készült), és a számítógéppel írt optikai adattárolók között. A klasszikus technológia azt jelenti, hogy ilyenkor a lemezen mikromechanikai struktúrát hozunk létre, és ehhez mikromechanikai technológiákat alkalmazunk. Az információ kiemelkedések formájában (ezeket pit-eknek hívjuk) van jelen, a pit-ek hossza és kombinációja hordozza az információt. Ahol nincs kiemelkedés, azokat a részeket ”land”-oknak nevezzük. A pit-ek magassági méretének fontos szerepe van, mert kiolvasáskor az interferencia jelenségét is használjuk, így nagyobb különbséget lehet tenni a land-ok és pit-ek között. A számítógéppel írt CD-R vagy DVD-R (CD Recordable, DVD Recordable) lemezeknél (8.18. ábra) az információ nem mikromechanikai formában van jelen, ezeknél a lemezen lévő különleges szerves anyag (réz-indium-antimon-tellur) reflexiós tényezője változik a hely (és a forgás következtében az idő) függvényében. A fókuszban tartás és a sávkövetés természetesen ebben az esetben is követelmény, és az előgyártmány a spirális sávot is tartalmazza, „pre- groove” formában.

Az optikai adattárolók élettartamát illetően abból a tényből kell kiindulni, hogy a lemez alapanyaga polikarbonát, vagyis egy szerves anyag. A számítógéppel írt lemezeknél ehhez még az is hozzájön, hogy sokszor maga az információhordozó réteg is szerves anyag. A szerves anyagok pedig nem a hosszúidejű stabilitásukról nevezetesek. A számítógéppel írt CD és DVD lemezek ennek ellenére igen elterjedtek, amelynek elsősorban a kényelmes kezelhetőség az oka, de soha nem szabad elfeledkezni a klasszikus és a számítógéppel írt optikai adattárolók közötti különbségről.

A klasszikus technológiánál a hang és/vagy kép mikromechanikai formában van jelen. A lemez nagy sorozatban fröccsöntéssel (fröccssajtolással) készül, amelyhez a szerszámot fotolitográfiával és galvanizálással hozzák létre. A technológia lépéseit a 8.19. ábra mutatja. A hordozó egy optikai minőségben elkészített, 260 mm átmérőjű planparallel üvegtárcsa, amelyre 150 nm-es vastagságban fotoreziszt réteget visznek fel. Ezután következik a lézerrel történő levilágítás, amelynek során a digitalizált hanganyagot felírják a fotorezisztre, a „Red book”-ban lefektetett protokollnak megfelelően. A fotoreziszt réteget spirális sávon haladva világítja meg a felvevőrendszer által vezérelt lézersugár. A megvilágítás a digitalizált hanganyag 0 és 1 állapotának megfelelően történik. A következő lépés a fotoreziszt eltávolítása a megvilágított helyekről (pozitív fotoreziszt technika). Ily módon kiemelkedésekből és bemélyedésekből (ezek a pit-ek) álló struktúra jön létre. Mivel a következő fontos művelet a galvanizálás lesz, a struktúrát vezetővé kell tenni. Ennek érdekében a struktúrára 0,12 nm vastagságú ezüstréteget visznek fel. A galvanizálás során nikkelt választanak le a struktúrára, majd ezt több lépésben néhány tized mm-es vastagságúra hizlalják fel. Ez lesz az „apalemez,” amellyel már lehetne CD-t készíteni. Az „apalemez” megkímélésének érdekében, különösen a nagyobb darabszámok esetében azonban az „apalemez”-ről „anyalemez”-t, majd ennek segítségével „gyermek” lemezt készítenek. Ezekkel történik a sorozatgyártás, a fröccssajtolás. A litográfiai eljárások tiszta teret igényelnek, a sorozatgyártás, a fröccssajtolás azonban már normál körülmények között történik. Ezután következő művelet a tükröző réteg felvitele, amely leggyakrabban 50-70 nm vastag alumínium réteget jelent, de tükröző anyagként más fémeket pl. aranyat is alkalmaznak. A tükröző réteg olyan vékony, hogy azt egy védő lakkréteggel le kell fedni. Ennek vastagsága 3-5 μm. Az utolsó művelet a lemez tartalmát feltüntető címkézés, amely legtöbbször színes nyomtatás 25-30 μm vastagságban. Ezeket a technológiai lépéseket foglalja össze a 8.19. ábra.

Az egyszer írható és többször újraírható CD korongok gyártástechnológiája néhány tekintetben eltér el a klasszikus technológiától. Ezek közül a legfontosabb, hogy a rögzítendő digitális információ nem kiemelkedések és bemélyedések formájában van jelen a lemezen. Az adattároló réteg egy szerves anyagból készült bevonat, amely hőhatásra megváltoztatja reflexiós tényezőjét. A hőhatást ugyanazzal a kéttengelyű elemre szerelt lézerdiódával érik el, mint amit az olvasáshoz használnak. A lényeges különbség az, hogy olvasáskor a lézerdióda teljesítménye 0,7 mW körüli, míg az íráshoz 4-11 mW teljesítményre van szükség, hogy az adattároló rétegben a hőmérséklet olyan magas legyen, hogy a reflexiós tényező megváltozzék. Nem véletlenül nevezik az írási folyamatot beégetésnek. A lemezen itt is van mikromechanikai struktúra, ugyanis a korongon elhelyezkedő spirálvonal előállítását nem lehet az egyedi számítógépek lemezmeghajtóira bízni, mert így ahány meghajtó, annyiféle spirálvonal létezne, tehát kompatibilitási problémák lépnének fel. Másrészt a kéttengelyű elemek csak sávkövetésre alkalmasak, önálló sávok előállítására nem képesek. Ezért az egyszer írható és többször újraírható CD korongokat gyárilag egy ú.n. pre-groove spirális árokkal látják el, amely előre kijelöli az információk helyét, mert a kéttengelyű elem ezen a sávon fogja tartani a fókuszt. Ha figyelembe vesszük, hogy a reflexiós tényező az üres és az írt lemezeken mekkora tartományban változik, rögtön világos lesz a számítógéppel írt CD korongok problematikája. A „land”-eken min. 80% (üres) és min. 75% (írt) között van ez a tartomány (azért ilyen kicsi a változás, mert a „land”-ekre nem is akarnánk információt írni, de a fókusz soha nem pontszerű, a szélei a „groove” részekről lecsúsznak). A „groove”-okon a reflexiós tényező min. 75% üres CD-nél, míg az írt CD-nél max. 65% lehet. Az olvasásnál nem használható az interferencia jelensége, az olvasás a reflektált fény intenzitásának mérésével történik. Ezt a feladatot a kéttengelyű elemek ugyanúgy végzik el, mint az interferencia segítségével bekövetkező intenzit változást, tehát a CD olvasóknak majdnem mindegy, hogy klasszikus technológiával készült, vagy számítógéppel írt CD-t olvasnak. Az írható CD-k információ hordozó rétegét először ritka földfémeket is tartalmazó ötvözetekből (Li, Se, Te) kialakított, viszonylag alacsony hőmérsékleten átégethető tükröző bevonataként alakították ki. Ma inkább 100-300 nm vastagságú szerves anyagokat tartalmazó rétegeket használnak, amelyek hőhatásra (a hőmérséklet hozzávetőlegesen 250 °C) megolvadnak, és optikai tulajdonságaikat (elsősorban a reflexiós tényezőt) megváltoztatják. Az információ hordozó réteg pontos összetétele az egyes cégek gyártási titkát képezi. Egy írható CD felnagyított részletét a 8.20. ábra mutatja.

Bár az írható CD-k eléggé eltrjedtek, és lehet mondani, beváltották a hozzájuk fűződő reményeket, felmerült az igény a rögzített tartalom módosítására. Hozzávetőlegesen 10 évnyi kutatás-fejlesztés során így jött létre a törölhető és újraírható CD (CD-RW, compact disc rewritable) technika. Ezek felépítése nagyon hasonló az írható CD-nél bemutatotthoz, de a működés annál bonyolultabb, hiszen az újraírható CD technológiánál meg kellett oldani a törlési funkciót annak érdekében, hogy a médium újra írható legyen. Az újraírható CD korongok szerkezetének vázlatos felépítését mutatja a 8.21. ábra. Ezeknél is szükséges az írás helyét, azaz a spirálvonalat előre kijelölni: ez a „pre-groove”, amely mentén történik majd az adatrögzítés. Az író-olvasó fej mozgatása, illetve az objektív mikroméretű finompozícionálása a CD meghajtó feladata. A fókuszban tartás és a sávon tartás folyamatos méréssel és szabályozással történik, ezt más módon megoldani nem lehet.

A CD-RW is szendvics szerkezetű lemez. A médium alapja egy vezető barázdát tartalmazó polikarbonát korong, kis részletének vázlatát a 8.21. ábra mutatja. Az adatokat rögzítő réteg alá és fölé vékony dielektromos optikai illesztő réteget visznek fel. A felső illesztő rétegen található az ezüst színű tükröző réteg, efölött van a védőlakk, és erre jön rá a porózus szerkezetű címke. Az újraírhatóság biztosítása érdekében a CD-RW esetében reverzibilisen módosítható adathordozó réteget alkalmaznak. A korongokra felvitt ezüst (Ag), indium (In), antimon (Sb), tellur (Te) ötvözet szerkezete hőenergia hatására kristályos és amorf állapotba hozható. és ez az átalakítás oda-vissza megismételhető. Az alkalmazott rögzítési elv neve fázisváltás (phase change), amelynek lényege, hogy a polikristályos szerkezetű Ag-In-Sb-Te réteget rövid idő alatt olvadási pontja kb. 600 °C fölé melegítve az ötvözet elveszti kristályos szerkezetét, folyékony halmazállapotba kerül. A melegítés megszűnésével a szabálytalan szerkezetű folyékony halmazállapotú ötvözet elveszti kristályos szerkezetét, folyékony halmazállapotúvá válik. A melegítés megszűnésekor a szabálytalan szerkezetű folyékony ötvözet a gyors lehűlés hatására amorf állapotban szilárdul meg. Ha az amorf fázisú ötvözetet lassan a kristályosodási hőmérséklet (kb. 200 °C) és az olvadási hőmérséklet közötti tartományba melegítjük, az ötvözet atomszerkezete ismét kristályossá alakul. A fázisváltás tehát reverzibilis folyamat, amely az újraírhatóság szempontjából alapfeltétel.

Az információ hordozó „pit”-eket és az ezeket elválasztó „land”-eket az amorf és a kristályos fázisú területek kialakításával lehet létrehozni. A gyárból kikerülő üres korongok adathordozó rétege kristályos állapotban van. A „pit”-ek felírása igen rövid, de nagyenergiájú lézerimpulzus sorozatokkal történik (8.22. ábra). Az impulzusok átlapolódott kör alakú amorf fázisú területeket hoznak létre a vezetőbarázdában. A „land”-ok felírása egyetlen, alacsonyabb energiatartalmú szélesebb lézerimpulzussal történik.

A CD-RW korongok olvasása megegyezik a CD-R korongoknál alkalmazott módszerrel. Az adathordozó réteg visszaverő képessége az adott pont fázisától függ: kristályos szerkezet esetében a reflexiós tényező magasabb, mintegy 25%, míg amorf állapotban kb. 15%. Ezek az értékek a klasszikus technológiával előállított (kiemelkedéseket tartalmazó fröccsöntött) korongokhoz képest igen szerénynek mondhatók. Ezért a régebben gyártott CD olvasók néha nem képesek a számítógéppel írt CD-ket olvasni. Az újabban gyártott olvasók azonban rendelkeznek az automatikus erősítésszabályozási képességgel, azaz az erősítést megnövelik a kisebb amplitúdó ingadozást produkáló CD-RW korongoknál olvasott jeleknél.

A CD-RW korongok várható élettartama kb. 30 év, az újraírások száma több, mint 1000. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a korong alapanyaga maga is szerves anyag, és a technológia megjelenése óta még nem telt el annyi idő, hogy az élettartam kérdésekre megbízható választ lehessen adni.

A DVD és Blu-ray technika alapelveikben megegyezik a CD technikával, különbségek azonban vannak nemcsak az adatsűrűségben, hanem az optikai rendszert illetően is. Legjellemzőbb példa a lézerdióda hullámhosszának változása: mennél nagyobb az adatsűrűség, ez annál rövidebb hullámhosszat igényel. Mindegyik technológia közös abban, hogy mikromechanikai méretű struktúrát tartalmaz, még a számítógéppel írható korongok is.

Az optikai tárolók kedvező, érintésmentes kiolvasási technológiája ösztönözte a kutatókat, hogy a CD rendszert továbbfejlesszék képek rögzítésére is alkalmas rendszerek irányába. így jött létre a DVD (Digital Versatile Disc, vagy Digital Video Disc), a HD DVD és a Blu-ray technika. Mindegyik azonos fizikai elveken épül fel, azonban a mikrostruktúra egyre finomabb lett, következésképpen az adattárolási kapacitás is egyre nagyobb lett. A struktúra finomodásával a felhasznált lézerdióda hullámhosszát is csökkenteni kellett. Az egyes rendszerek összehasonlítását a 8.23. ábra mutatja. Érdemes végiggondolni, hogy a CD technikánál az író-olvasó fénypont átmérője 1,7 μm, a Blu ray technikánál ez már csak 0,48 μm. A sávok távolsága 1,6 μm-ről 0,32 μm-re csökkent (a hajszál átmérőjének kb. 1/20-a). Mindez azért érdekes, mert nem kutató laboratóriumok eredményeiről van szó, hanem mindennapi, kommersz technika.

A tárolt adatok méretei nyilvánvalóan meghatározzák a lemezeken tárolható adatok mennyiségét. A DVD-k alap-kapacitása 4,5 GB, a BD-k alap-kapacitása 25 GB.

Az adattárolók legújabb változatait alkotják a szilárdtest adattárolók. A fejlesztők ugyanis törekedtek arra, hogy az adattároláshoz ne legyen szükség mechanikai mozgásra. A mechanikai mozgás létrehozása mindig problémákkal jár, rendszerint annak precizitása miatt, de sokszor nem elhanyagolható szempont a teljesítményigény, az ütésre, rázásra való érzékenység, vagy az igen kis mértékű, de mégis létező zaj sem. A félvezetős adattárolás ugyan régóta ismert technológia, de a régi technológiához tápfeszültségre volt szükség. A mai szilárdtest adattárolók (SD kártya, pen-drive) mikroelektronikai eszközök, mikromechanikai részeket nem tartalmaznak, ezért ezekkel itt nem foglalkozunk.